Az igazi férfi játszik. Nem rohan ajtóstul a házba. Lassan közelít és puhán. Vadászik. Csak úgy mellesleg megérint. Mögénk lép, nyakon csókol, a tenyere a tenyerünkben szikrát csihol. Az igazi férfi nem siet. Tudja, hogy idő kell a vágyhoz.
Megvárja szépen, míg megszűnik körülöttünk a világ és már csak őt látjuk, már csak azt akarjuk. Nem elveszi, hanem odaadjuk. Nem eltűrjük, hanem befogadjuk.
Az igazi ölelés visszafogott. Úgy kúszik végig a testen, mint a napfény.
Lassan és puhán, időt hagyva a vágynak, hogy növekedjék. Nem kell hozzá más, csak egy férfi, aki szeretni tud, s egy nő, aki hagyja, hogy szeressék
2011.11.14. 08:00 Don_Quijote
A Reggel Gondolata 11.14
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://donquijote.blog.hu/api/trackback/id/tr283369554
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek