Szélmalomharc...

Mitől van az, hogy a sánta ember nem bosszant fel bennünket, holott a sántító elme felingerel. Azért, mert a sánta ember elismeri, hogy mi járunk egyenesen, a sántikáló észjárás viszont azt állítja, hogy mi sántítunk. Különben szánakoznánk, nem pedig bosszankodnánk rajta. Epiktétosz még határozottabban teszi fel a kérdést: miért nem sértődünk meg, ha azt mondják, hogy fáj a fejünk, és miért haragszunk meg, ha azt mondják, hogy helytelenül okoskodunk, vagy helytelenül döntünk. Azért, mert abban teljesen bizonyosak vagyunk, hogy nem fáj a fejünk, vagy hogy nem vagyunk sánták. Afelől azonban nem vagyunk ugyanennyire meggyőződve, vajon az igazság mellett döntünk e. Így aztán, mivel bizonyosságunk egyetlen forrása az, hogy teljesen meg vagyunk róla győződve, holott másvalaki ugyanígy tökéletesen az ellenkezőjéről van meggyőződve, ez megingat bennünket. Megdöbbenünk, és döbbenetünk csak még inkább fokozódik, ha rajta kívül ezer más is kigúnyol bennünket döntésünkért. Kénytelenek vagyunk ugyanis többre tartani a magunk bölcsességét, mindenki másénál, ami pedig merész és kényes dolog. Ilyen véleményeltérések azonban sohasem fordulnak elő, ha a sántáról van szó.